Önző vagy önzetlen?

Posted on

kisbabaMindannyian túlélőgépek vagyunk. Ha biológiai szempontból figyeljük meg az önzés és önzetlenség kérdését egyértelműen önzőknek kell lennünk. Ez a cél, így élünk túl bármit. Ahogyan más élőlények esetében is az önzőségen múlik és alapszik a gének továbböröklése, a fajok fenntartásának alapja. Messziről indultam? Meglehet. Szerintem érdemes picit mélyebbről indulnunk, hogy a lelki és tudati önzőségről is megértőbben beszélhessünk.

Egyetemista voltam, amikor véletlen kiválasztás alapján bekerültem egy remek oktató izgalmas órájára. A téma a gének öröklése, s azok önzetlen és önző fajtájának elemzése, megismerése. Richard Dawkins „The Selfish Gene” (Az önző gén) című könyvére alapozva gondolkodhattunk el állati és emberi önzőségek biológiai eredetén. Nagyon meggyőző és sokkal izgalmasabb és érthetőbb, mint akár a címe alapján képzelhetnénk.

A könyv ismertető szövegéből részlet a megértéshez: „Richard Dawkins lenyűgöző és szellemes könyve az evolúció génszemléletű felfogásának kifejtésével, az önzés és az önzetlenség biológiájának vizsgálatával arra törekszik, hogy az élettel kapcsolatban minden a helyére kerüljön a szívekben éppúgy, mint az agyakban.”

Te hova sorolod magad, önző vagy önzetlen embercsoport?

A biológiai túlélés okaiba nem kell ahhoz teljesen elmélyednünk, hogy belássuk, minden élőlény önfeláldozó tette is az öröklött anyag, az utód, a saját genetikai sorozat továbböröklését, megerősítését célozza. A nőstény medve azért védi csemetéit még a biológiai apjukkal szemben is, mert a bocsok jelentik a faj, s az anyamedve genetikájának túlélését. Ez tehát a szaporodás szimplán biológiai magyarázata.

Ha filozófiai értelemben is elmélyedünk a kérdésben már nem ilyen egyszerű a kép. Az ember attól is kiemelkedő faj, hogy választási lehetősége van önző és önzetlen cselekedetei között. Tudatosan vagyunk és lehetünk önzők, s tudatosan segítünk mindenféle viszontválasz és elvárás nélkül is. Az önzetlenség az emberi faj kiemelkedő sajátossága. A fent említett könyvben olvashatunk az állatvilág önzetlenségéről is, de az emberi faj az, amelyben a tudatosság egyedüli szempontként dominál e téren.

Te hova sorolod magad ezek után? Nehéz kérdés, nem? Önzőnek kell lennünk, s önző egyénekként, egoistaként jutunk előre számos hétköznapi cselekedetben. Nem lehetünk folyton a sorban az utolsók, mert soha nem jutnánk a bevásárlás végére. Nem adhatunk mindent oda a rászorulóknak, hiszen magunk is a nincstelenek közé csúsznánk pillanatok alatt. Nem mondhatunk le az élet izgalmairól, a kihívásokról, az életcéljainkról, pusztán azért, hogy mindig másokat szolgálhassunk és mások vágyait, céljait szolgálhassuk.

Az ember az önzőségből is táplálkozik. Visszakap és visszaszerez, megnyer és feltalál, felújít és ösztönzést nyer, inspirál, alkot pusztán az önös vágyak, örömök és élvezetek okán. S mindebből az önös érdekből, érzelmi töltelékből ad át később gyereknek, barátnak, családnak, idegennek és munkatársnak. Önzésünk a legtöbb esetben egyáltalán nem tudatos. Attól, hogy én örülök és én vágyom valamire, amit meg is szerzek, nem gondolkodom a mögöttes önzetlenségről, az esetleges pusztításról, a mások által beletett munkaórákról stb. De például tudatosan versenyzem az egyetemi felvételin, másokat magam mögé taszítva, és tudatosan vagyok önző egy állásinterjún. Helyzete válogatja, miként alkalmazkodunk.

Az önzetlenség testi egészségünk alapja

Van azonban egy hatalmas veszélye mindannak az erkölcsileg és etikailag elvarázsolt világunknak, amivel önző módon keveri az élet mindannyiunk kártyapakliját: elfelejtjük az önzetlenség erejét.

Kutatások igazolják, hogy aki segít, aki hirtelen döntés alapján ad másnak a sajátjából, mind lelkileg feloldódik, és saját egészségére nézve is előnyös folyamatokat indít be. Furcsa dolog, de az optimista és pesszimista ember közti eltérések vizsgálata is igazolta, hogy az optimista ember társas kapcsolatai azért alakulnak sikeresebben és hatnak vissza pozitívabban minden biológiai és társadalmi folyamatra, mert a szervezet túlélő mechanizmusa a védelemre berendezkedve doppingszerként ható endorfint termel a jó cselekedet és a pozitív gondolatok, érzetek által. Az immunrendszerünk védőszert kap tehát, ha jók vagyunk másokkal, ha örülünk, ha segítünk, és ha viszonzásként is jót kapunk.

Az önzetlenség azért különlegesen egyszerű módja az endorfintermelésnek, mert általában semmibe sem kerül. A mosoly, a pozitív érzések, a kedvező lelkiállapot, a nyugodt és kellemes attitűd mind ezt az állapotot segíti elő. Szervezetünk pedig kiélezetten várja a jeleket, s azonnal válaszol. A válasz belső szerveink felé indul el, sejtektől-sejtekig átható, erős védőhálót képezve belsőnkben. Talán ellentmondásosan hangzik, de tény, az ilyen önzetlen jó dolgok is önző módon saját egészségünk előnyös fejlődésére szolgálnak. Ez pedig nem baj.

Nehéz megmagyarázni, miért is olyan jó érzés a hirtelen jött adakozás, az időseknek és gyerekeknek való apró kedveskedés, a mosoly és az ösztönösen belőlünk kibukott jó szó. De biológiai értelemben minden tényszerű és leírható. Nekünk elég mégis arra figyelnünk a hétköznapokban, hogy a tudatosan önző életszervezésünk mellett, engedjük meg magunknak a hirtelen jött örömteli önzetlenséget is. Minden mindennel összefügg. Vegyük kicsit komolyabban a tudatos önzetlenséget is, mindannyiunk örömére!


2 thoughts on “Önző vagy önzetlen?

  1. Pingback: Örökbe fogadtam Fiot | Nőfejlesztő

  2. Pingback: Mi a jó a naivitásban? | Nőfejlesztő

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>