Nő: irigység a neved

Posted on

műlábú nőEz biztos megosztó téma lesz. Habár a nagy igazságot én sem tudom, és statisztikai adatokra sem hivatkozom majd, de igenis beszélni kell erről: miért is vagyunk ennyire irigyek, előítéletesek?

A férfi célirányos, céltudatos és általában igen egyszerűen fogalmaz, hiszen így is gondolkodik. Nem, nem akarom egy percig sem megsérteni ezzel a kedves férfiolvasókat, csupán lényegi különbségekre szeretnék rávilágítani a két nem között.
A nő ugyanis bonyolít, agyal, „multi-tasking” figyelemmel rendelkezik (egyszerre több dolgot figyel és szervez, tart észben), s a megfogalmazásai is összetettebbek. Fő a ködösítés!

E különbség – úgy gondolom – alapvetően meghatározza a nők egymáshoz való viszonyát is. S máris témánál vagyunk. Az összetett, a túlbonyolított gondolkodásunkban és megfogalmazásainkban benne rejlik a félreérthetőség, a ferdítés és összemosás lehetősége. Sokszor én magam is rájövök, hogy nem célom az egyenes beszéd. Jóindulatból nem vágom kapásból a barátnők fejéhez, mit is gondolok tiszta szívemből, amikor ömlik belőlük a panaszáradat. Rosszindulatból pedig külön öröm, ha látom a meg nem értettség érzését kiülni az arcokon, vagy a másságom erejét fitogtatni egy összezáródó kis közösség előtt. Van, akinek élmény és doppingszer másnak lenni és másnak mutatkozni egy közösség előtt, míg mások iszonyodnak a különcségektől, keresik a biztonságot nyújtó nagy közös akolt, szabályrendszert és viszonyítási pontokat.

Kritikusabbak és kevésbé elfogadók vagyunk nők egymás között

Abban mégis egyformák vagyunk, hogy valamiért mi nők a nőkkel szemben kritikusabban, előítéletesebben, egyszerűbben megfogalmazva irigyen állunk és bírálunk.

Anyukák az anyukákkal gondosan összezárnak a szingli barátnőkkel szemben, s a meg nem értettség és lesajnálás szele lengi be a teret. De a szingli csajok is összezárnak, hiszen provokatív, látványos és hangos életmódot igyekeznek folytatni. Egyedül meg is tehetik, nyitott és szabad a világ számukra. Valójában irigység tombol mindannyiunkban a másik csoporttal szemben, hiszen egyik és másik csapat is lemondásokkal teli életmódot él, s kimondatlanul is csábító lenne időről-időre a másik csapatban játszani. Mivel ez nem megy, a két csoport nem átjárható, jöhet a saját közösségemmel valló összezárás, a másik közösség elítélése, alázása, negatív színben való konzekvens feltüntetése. Önmeggyőzés, önigazolás a javából. Kicsit piszkos, kicsit büdös, – hiszen irigységgel és előítélettel teljes – de a miénk!

Összezárunk és keressük hasonszőrű csúnya barátnőinket, a kor ideálszépségeivel szemben, de korosztályilag is titkosan irigykedünk fiatalabb társnőinkre, amiért még védőelméleteket is gyártunk, s jöhetnek a „bezzeg az én időmben…” példák. Lenézzük az idősebbeket, mert már nem olyan fürgék, gyors észjárásúak, mint mi vagyunk (hisszük magunkat). Mégis irigyen csorgatjuk nyálunkat a családi ebédeken, amikor láthatóan az idősebb korosztály vezényli, a tökéletesen előre megtervezett koreográfia szerint sokunk örömét és a közös pillanatok varázsát. Hol vagyunk mi még ettől?!

kutatónő

Kívülről nézve szórakoztató ez a nyüzsgés

Hogy mit tesznek eközben a férfiak? Semmit. Célirányosan élik férfias szerepeiket, s ha kicsit is szórakoztató műsorra vágynak, leülnek egy padra a parkban, és minket figyelnek. Kívülről néznek minket, hiszen érthetetlenül zajos, agyongondolt és túlminősített életet élünk mellettük. Nem csodálom magam sem, ha követhetetlenül ellentmondásosnak és ésszerűtlennek hat a viselkedésünk az ő szemükben. Ilyenek vagyunk. S hogy ez szép-e, s normális-e, nem tudom.

Én sokszor irigykedem rájuk, férfiakra, az egyszerűségre, logikára, a könnyed életszemléletre és a kiszámítható szerepekre, a követhető, racionális valóságtudatra.

nőfejlesztő munkás

És mégis… szeretek nő lenni a magam érthetetlen, irigykedő, őszintén másnak látszani akaró, logikátlan és ezért titokzatos és megfejthetetlen, bolond módján. És szeretem a szingli barátnőket, mert irigységemben erőt ad a frissességük és bevállalós életmódjuk; szeretek pár anyukát és családos nőtársamat, mert kaotikusnak tűnő, emberfeletti munkát vállalnak, ami számomra egyelőre kivitelezhetetlen és ezért irigyen figyelem, milyen JÓK, milyen csodás, igazi nők ők. És szeretem leszbikus és meleg barátaimat, akik példaképek, erősek és szabályszegők, virgoncok és belevalók, örök fiatalságot tükrözők, mégis érthetetlenek és távoliak is egyben. Szeretem a legbölcsebb nagymamát, akit adhatott nekem az élet, és azt az anyukát, aki sokkal jobb és több, mint én valaha is leszek. Irigylem, amit megéltek, és amit mindezek után (háború, sok gyerekes család, „bezzegférfiak” korszak) megtanultak és minden erővel igyekeztek átadni, megtartva a lényegüket. Szeretném azt hinni, hogy irigységemben is van ösztönző és jó, amit haszonként élek és tanulok meg. De hogy miként mondjak le erről a kisördögi érzésről?! Fogalmam sincs.
Valaki tud jobbat?

(képek forrása: buzzfeed.com)

nőfejlesztő vadász


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>