Megoldás klub december 11-én

Posted on

megoldás klub nőfejlesztő 2014Ismét itt vagyunk, kérdezhettek, javasolhattok megoldási ötleteket, és elmondhatjátok név és cím nélkül, ha ti is hasonló problémákkal küzdötök, mint a kérdező. Íme a mostani első témák:

Megszavaztátok, hogy decemberben sem hagyjuk ki a Megoldás klubot, így 11-én egész nap várom a kérdéseket és ötleteket, megoldási tippeket a már felmerült, vagy új témákhoz. Este 18.30 és 20.00 között én is itt leszek a háttérben, majd 20 óra után lezárom a teljesen nyílt kommentálási lehetőséget.

A folyamat egyszerű: a cikk alatt tudsz hozzászólni egy választott becenév megadásával. Érdemes többször frissítened majd a cikket, hogy lásd az újabb hozzászólásokat is. (a moderálási szabályokkal nem untatok senkit, itt elolvashatjátok)

Íme az első bedobott kérdés:

“A” kérdése: “A múltkori anyós-após témával kapcsolatban szeretnék kérdezni. Szerintetek a távolság lehet az egyedüli megoldás abban az esetben, ha én és a vőlegényem szülei tűz és víz minden tekintetben? Én már első perctől kezdve nem tolerálom az ottani állapotokat, viselkedési mintákat, amik nekik természetesek. A vőlegényem is sokkal inkább rám és a nálunk ismert mintákra hasonlít, azokat fogadja el és hordozza. Igényes, illedelmes, tud viselkedni stb. Talán értitek ebből, mire gondolok. Nem akarok háborúskodást, de ez szerintem jobb nem lesz. Vagyis egyetlen megoldást látok, minél kevesebbet menni hozzájuk…”

“B” kérdése: “Idegesítő szokások megváltoztatásával kapcsolatban kérdezek. Szerintem nehezen változik az ember egy bizonyos kor után. Én negyvenhárom vagyok, a férjem negyvenöt. A házasságunk elején számos megszokását tudtam tolerálni, vagy észre sem vettem. Elpakoltam helyette, nem kértem, hogy segítsen mindig a cipekedésben, wc ülőke lehajtása, ilyenek. Mostanában gyakran vettem észre magamon, hogy dühít, egyre jobban ideges vagyok ezektől a korábban elfogadott dolgaitól. Érdemes ezzel valamit kezdeni, vagy velem van a baj, hogy türelmetlenebbé váltam?”

*

JÖHETNEK A KOMMENTEK!


13 thoughts on “Megoldás klub december 11-én

  1. Jó estét! Én szeretnék kérdezni. Biztos sokan nem akarják majd megérteni, de én szeretem a férjem, azok után, hogy volt egy elég nehéz időszak az életünkben. Őt a munkája révén fiatalabb hölgyek veszik körül, és hát kihasználta az egyik adódó lehetőséget. Elmondta nekem, megbánta és én el is hiszem neki mindazt, amit mondott. Mégis van bennem fájdalom, tehetetlenség és bizalmatlanság is, amióta ezt tudom. Talán jobb lett volna, ha nem mondja el. Nem tudom. Az idő majd megoldja? Vagy mi lehet a megoldás erre a fájdalomra?

    • Ó én is itt voltam már többször. Nagyon élvezem, hogy milyen sok egyéb vélemény szokott érkezni a kérdésekre. Én a te problémádat elég fájónak érzem. Biztosan egy örök sebhely marad a szíveden, hiszen írod, hogy szereted a férjedet és nem is bántod őt a tette miatt. Végülis elmondta neked őszintén, amit tett és megbánta. De te elmondtad neki, hogy mennyire fáj és hogy segítségre lenne szükséged, vagy például több együttlétre vele? Vagy vele nem tudsz beszélni ezekről? Fontos lenne, szerintem.

  2. Még azt szeretném hozzátenni, hogy magamat nem akarom hibáztatni és persze a kettőnk kapcsolata a lényeges ebben az egész történetben. De nem érzem a kiutat, a segítséget ebben a helyzetben. Kitől is kérhetném, hogy megértsen?

    • Szerintem ez kettőtök ügye. Miért kívülről várod a segítséget? Ha a férjed kilépett a közös rosszból vagy jóból okkal tette. Nem magyarázta el miért? Ha igen, akkor adott a válasz is, nem?

  3. Sziasztok!
    Én olvastam a múltkori beszélgetést is itt, és most is az anyós-após témához szeretnék hozzászólni. Igen, egyet értek a kérdezővel. A távolság sokat segíthet az ellentétek elfogadásában. Habár itt nem is az elfogadást látom, hanem az eltűrést, ami azért sokkal rosszabb. Biztosan nem lehet mindenben hasonló és tökéletes az az anyós vagy após a saját szülőkhöz képest, de azért megfordítanám a dolgot, és megkérdezném a hölgytől, vajon a saját szülei neki mindenben tökéletesek, valóban? Nem gondolja, hogy az ő választottja is kételkedik és rossz néven vesz sokmindent, ami neki természetes? Érdekes lenne tudni, hogy a férj hogyan látja a hölgy szüleit. Az is lehetne segítség a másik fél elfogadására.

  4. Én is bejelentkezem már. Üdv mindenkinek, lehet jönni kérdezni és válaszolni.

    Amit most én reagálok az eddigi kérdésekre:
    A: ahogyan a legutóbbi Megoldás klubban sok okos tanács elhangzott ezzel az anyós-após kapcsolat témában, úgy én sem tudok okosabbat mondani, mint az elfogadás és a távolságtartás valamifajta elegyének megtalálását. Elfogadni, hiszen szülők, hiszen sok hibájuk mellett biztosan számos JÓ dolog is akad, amit meg kéne/lehetne látni bennük! Távolságtartás: azt hiszem nem kötelező mindenben egyetérteni mindenkivel és jó arcot vágni mindenhez. Nem vagyunk egyformák, ez ki is derül hamar. Marad tehát az udvarias távolságtartás, ha kkonfliktushelyzet merül fel.

    B: Volt korábban, talán az első Megoldás klubban egy hasonló téma, amiben többnyire arra jutott a kérdező maga is és a hozzászólók egy része is, hogy valóban a türelem fogyatkozik meg idővel. Azon pedig saját magunknak kell úrrá lennünk. Minden és mindenki változik, de a rossz szokások ragacsosan velünk élnek, pláne ha korábban senki nem is igyekezett minket változtatásra ösztönözni. Ha eddig jó volt, most miért ne lenne jó, nem igaz? Így tehát a saját régi türelmünket kell visszaállítani. Ehhez jó módszer a zenehallgatás, meditálás, feszültséglevezetésként a figyelemelterelés sporttal, barátnőkkel könyvvel stb.

    AL: Én is úgy érzem, ahogyan az előttem szóló: a bizalmatlanság hatalmas gátja minden egészséges kapcsolati, társas érintkezésnek, életnek. Ha ez elfogyóban, akkor csakis a pároddal való megbeszélések, a tőle való segítségkérés és kapás adhat támaszt, erőt az újraépüléshez. Ehhez kettőtök ereje kell. Jó lenne, ha tudnátok közös, minőségi időt jelentő programokat megélni együtt, sokat építene/segítene a saját lelkeden és a kettőtök kapcsolatán.

  5. Nem tudom, nekem a megcsalás az megcsalás. Furcsa belegondolni, hogy hogyan képes bárkinek is megbocsátani valaki és visszaengedni a saját életébe, ágyába… Nekem nem menne. Vannak határok, a kapcsolaton kívüli szex nálam elég egyértelmű jelentéssel bír. Nem véletlen, ha bizonytalan és bizalmatlan vagy. Ezen kívülről mi nem segíthetünk.

  6. Értem amiket írtok, de nehéz elmagyarázni, amit érzek és ami történt. Én úgy éreztem sokáig, hogy megbeszéltük, átbeszéltük a témát. Talán már túl is beszéltük. Igen, én is hibás voltam, mert a gyerekekhez menekültem, abban éltem meg az örömeimet, a férjet mint olyat nem is éreztem fontosnak. Ezeket ma már belátom és tudom, hogy túlzásba estem. De a bizonytalanság és bizalmatlanság visszatért a lelkembe és nem hiszem, ha folyton előhozakodom a férjemnek a múlttal, azzal segítenék bármit is a saját érzéseimen.

    • Akkor talán mi is félreértettünk téged. Kevés volt az információ. Talán a közös jó programok tényleg segíthetnek a saját lelked megnyugtatásában, nem?

  7. Jó, ez igaz. Együtt lenni többet, mindenképp megoldás. Nekem is, a férjemnek is. Talán akkor az is kiderül, hogy van-e más problémám a megtörténteken kívül… Köszönöm a javaslatokat.

  8. Ha már itt vagyok, kérdezek én is. Mit szóltok az olyan srácokhoz, akik határozott elvárásokkal keresik a nagy őt. Komolya kapcsolatot szeretnének, és ezért listázzák a lányokat a bulikban. Ha nem vagy észnél, akkor egy legyecske voltál csak aznap este a levesben, mert másra bizony nem kellettél. Sok hasonló sztorit látok mostanában az ismerősök között. Elég rosszul hat a lányok egójára ez a hozzáállás. 23-25 évesek között.

  9. Sziasztok! Nemrég olvastam a klubokban a hozzászólásokat és úgy láttam ez a téma még nem merült fel. Engem eléggé foglalkoztat, mert azt látom, érzem, nem vagyok egyedül a dologgal. Úgy gondolom normális és jó családból jövök. Van egy testvérem is, nővérem. Sokáig igazi barátnős viszonyunk volt, de már az egyetem közelében minden megváltozott. Azóta, nem túlzok, alig beszélünk, illetve ő kiszakadt a saját családjából. Nem tartja a kapcsolatot a szüleinkkel, én voltam egyedül a kapocs, de nekem is kezd már elegem lenni ebből a helyzetből. Mindig csak én próbálkozom, mindig én hívom, mindig türelmes vagyok, ő meg nagyvonalúan vagy akar velem beszélni, vagy önző módon levegőnek néz. Tudom, hogy erre nem lehet itt bármi okosat mondani, csak szerettem volna megosztani ezt a lehetetlen állapotot. Tizenéve tart már. Nagyon nehéz, de a szüleink miatt úgy érzem, kötelességem kitartani és mégis a testvérem mellett állni, tudni róla ilyesmi.

  10. Jaj, azt hiszem tényleg ez az a téma, amihez nem lehet okosat hozzászólni. Sajnálom, hogy ez alakult ki köztetek, és hogy a szülők sem tudnak, tudtak segíteni ezen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>