Halogató művészek

Posted on

halogatásA Murphy törvénykönyvében olvastam régen, hogy „a lustaság fél egészség”. Bevallom velem is már előfordult több esetben, hogy a halogatott munka meghozta örömteli gyümölcsét: olyan sok változás volt az adott kérdésben, hogy amire a nagyok eldöntötték, mi is a közös álláspont, s mi a fő cél, addigra már kétszer elvégeztem volna az eredeti feladatot. Mivel hátrébb soroltam, és megkaptam a véglegesnek tűnő célokat, mindenféle előzetes agyalás nélkül oldottam meg határidőre a munkát. Nem volt mérgelődés, nem éreztem kihasználtságot és következetlenséget. Persze úgy is fordíthatjuk mindezt, hogy szerencsém volt. 

Az egyik hírlevél-olvasóm jelezte, hogy nagy problémája a halogatás, a dolgok elodázása. Jó témát adott ezzel, hiszen sokunkat kap el a lustaság, vagy pont a feladattól való előzetes félelem és túlzó felelősségérzet. S máris helyben vagyunk.

Azok az emberek szeretnek elbújni a feladat elől, sőt előre megijedni egy még át nem látott téma súlyától, akik nem szívesen konfrontálódnak. Azok, akik inkább megbújnak a véleményükkel a háttérben, s alkalmazkodnak a többségéhez, ha mégis színt kell vallani. Nem szeretnek felelősséget vállalni, ha erős szót akarok használni.

A notórius halogatók 

Félre értés ne essék, én nem a nemszeretem munkák halogatóiról beszélek, hanem a következetesen az egyszerűbb és járt utat választókról. Ők maguk sok esetben már nem is érzik azt az automatizmusként rögzült szokást, amikor egy választási lehetőségre a bevált receptet alkalmazzák. Ők igyekszenek nem kockáztatni semmit. Persze közben nem is látnak semmit újat, nem tapasztalják meg az önbizalmat is növelő, örömgeneráló sikerélményeket sem, hiszen a régi út már nem nyújt élményt. Nem ösztönöz, de nem is bánt meg, nem okoz csalódást és a feladat így is el van végezve.

Élvezetes hallani, látni kívülről azokat az önmegnyugtató embereket, akik számos érvet fel tudnak sorakoztatni a „miért nem próbálom ki másképp” kérdésre. Azt az energiát, amit ebbe az önmeggyőzésbe fektetnek, akár bele is táplálhatnák egy új módszerbe, egy új témába, új feladatba. De a lustaság tényleg fél egészség! Még senki sem halt bele a könnyebb utakba, a halogatott feladatokba, a számunkra egyszerűbbnek tűnő és ismert módszerekbe. Akkor meg miért is váltanánk át? Semmi garancia nincsen, hogy képesek vagyunk másként csinálni.

Talán azt az apróságot leszámítva, minden amellett szól, hogy inkább tegyünk félre problémás kérdéseket, feladatokat, hogy egyszer mégis eljön a pillanat, amikor szembe kell néznünk a tologatott kérdéssel is. A felelősség alól csak gyermekként tudunk meglépni. Később már jogi és társadalmi értelemben is mi felelünk saját magunkért, senki más. 

Az utolsó utáni pillanat feszítő érzése

Felnövünk és a család, a társadalom, a munkahely már nem biztonságot nyújtó, baráti közösség, hanem felelős egyének gyülekezete. Mindenkinek a szava számít, s mindenki másképp csinálja. Hozzuk otthonról a mintákat, hozzuk a suliból a tanultakat, olvasunk, látunk, hallunk számos újdonságot. Így élünk. Közben pedig feladatok sorát oldjuk meg. Magánéleti kérdésekben harcolunk és jutunk egyességre, munkahelyi feladatokban küzdünk nap mint nap, ahol a teljesítményünk alapján – jó esetben – díjaznak is bennünket. Összetett játék a gyermeknevelés, amikor bizonytalanságok sorozata nehezíti az életünket, mit hogyan és mikor kell megtennünk. Nem húzhatjuk ki magunkat a ránk ömlő számtalan kérdés elől, nem bújhatunk vissza a gyermeki ágyba, s adjuk át szüleinknek újra a felelősség minden terhét. 

Ebben a sűrű világban, a felnőttkorban, az életben teljesen érthető, ha mégis lazítani szeretnénk a gyeplőn. Sakkozni kezdünk a ránk zúduló feladatokkal, és jó esetben megosztjuk a terheket, átbeszéljük a megoldási lehetőségeket, vagy kénytelenségből sorrendet állítunk fel, halogatunk és levegőért kiálltunk.

Mint az élet számos területén, a halogatásban is a mértékletes hozzáállás a szerencsés. Semmit sem jó kötelezőnek érezni, de amit muszáj, azt előbb-utóbb el kell végeznünk. Kell a pihenés és a lazítás is. És meg kell találni a valóban segítő társakat, kollégákat, ha ijesztőnek, félelmetesnek tűnik az előttünk álló feladat. De jó érzés és felemelő azt is megélni, ha egy nemszeretem, halogatott munka elkészül. Amikor kipipálunk valami nehéznek hitt tevékenységet, erőt nyerünk, erőt szabadítunk fel lelkünkben. S ez az erő és öröm hajt tovább, motivál minket a jövőben is. Ezek az örömök, a megoldott nehézségek fölött aratott diadalérzet összeadódik, sőt hatványozódik. Építkezünk rá és táplálkozunk belőle.

Tegyél egy próbát még ma!


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>