Feladom

Posted on

lehetőség, segítségEz az érzés pontosan olyan, mint egy félelem generálta negatív görcs, tehetetlenség és düh. Kétely, kétely, kétely. Van, akinél gyorsabban, van, akinél egyre ritkábban jelenik meg ez a fenemód lelassító, és pszichikailag visszatartó, passzivitásra ösztönző érzés. Te gyakran feladod?

Amikor a könnyebb út lesz a veszted

Általában hiányosságok és bántó visszajelzések, sokszor az ismeretlen ismerősök kéretlen véleménye, s havonta egyszer a menstruációs időszakban, a hormonális változás önmagában is arra sarkall minket, hogy feladjuk. Lemondjunk arról, amit pár nappal előtte még lelkesen tervezgettünk. Kételyeket fogalmazzunk meg saját képességeinket illetően, majd továbbkeressük a hibákat és felsoroljuk a kifogásokat.

Valójában percekig, vagy órákig vagyunk magabiztosak és erősek. A mélyben, a lelkünkben és agyunkban folyton ott kavarog az információhiány, a bizalmatlan embertársaink, a negatív hírekre éhes sajtó sugallata: nem vagyunk elég jók, ügyesek, tehetségesek, nem vagyunk képesek elérni, megoldani, azt, amin éppen dolgozunk.

A kétely kételyt szül. S nincs az a pozitív, öntudatos ember, aki egy-egy ilyen kártékony kételyszülemény hatására el ne bizonytalanodna saját magában. Mivel mindig van választási lehetőségünk, – értsd, mindig van 2 út – ilyenkor hajlamosak vagyunk visszalépni kettő lépést és a könnyebbnek tűnő úton elindulni, vagy teljesen visszafordulni, talán halogatni a következő lépést.

A választás pedig örömteli dolog! Lásd benne a lehetőséget! Lehetőséget, vagyis időt a döntésre, időt az átgondolásra, és időt a gondolataid rendezésére. Mérlegelni kell, a legundokabb óráidban is, vagy teljes megingás esetén inkább halaszd el 1-2 nappal a következő lépésedet, a végső döntésedet. Így nem leszel vesztes, nem leszel mások véleményének kiszolgáltatott bábúja, aki arra tántorodik el, amerről éppen fúj a szél. A könnyebb út lehet eredményes, de önbizalmad nem fog épülni általa. Sokszor pedig csakis magunkért, a saját lelkünkben, képességeinkbe vetett hitért kell a nehezebb utat választani, és letolni magunkról a negatív jelzéseket, érzéseket, s legalább megpróbálni a megkezdett utat folytatni!

Hogyan érdemes cselekedni, amikor senki nem hisz bennünk, csak mi magunk?

Többször adtam már fel dolgokat az életemben. Nem vagyok büszke egyetlen méltatlanul megalázó helyzetre sem. Így éltem meg, méltatlannak és megalázónak. Persze akkoriban csak fájt, csak rosszul esett, hogy nem éreztem erőt és hitet abban, amit előzőleg tenni akartam. Mások meggyőztek. Nem hittek bennem és én elfogadtam a véleményüket. De vajon miért??? És kik voltak azok az emberek, akiknek a véleménye, iránymutatása ennyire befolyásolt?

Szerencsés vagyok, mert ma már kevés démonnal kell megküzdenem. De meg kell, mivel engem is ér számtalan elbizonytalanító vélemény, irigy és visszahúzó, negatív emberi cselekedet.
Egy dolgot tanultam meg mára: a magam útját, csak magam járhatom be! Ehhez pedig a saját erőmben, képességeimben, – hiányosságaim fejlesztésében – józan eszemben bízhatok. És nem szabad feledni, hogy hibázni is tudni kell! Ez kb olyan, mint amikor a gyerekeket tanítjuk úszni, síelni, sportolni. A szakemberek tudják, hogy nem az első pillanat a lényeges, hanem a bejárt út, a megtett erőfeszítés. Előbb meg kell tanulni a lépéseket, síelésben az esést is különösen, s utána jöhetnek a trükkök, a módszerek, a metodika, s a végén összeáll a kép. Kiderülhet, hogy egyes utak járhatatlanok számunkra. Ilyenkor többszöri próbálkozás után, be kell látni, hogy más úton kell próbálkoznunk. Gyakorlás, idő és hit a lehetőségeinkben! Másképp tényleg nem megy.

Jó érzés, és hihetetlen inspiráló, ha sikerül hasonló problémákkal küzdő emberek közösségébe kerülnöd. Erről – az építő közösségek fontosságáról már írtam korábban. Az sem mindegy, ha a családban is meg tudod osztani valakivel a problémákat és a bizonytalan gondolataidat. Figyelj azonban arra, hogy az építő kritikákat halld meg! A „béna vagy”, a „mégis hogy képzelted, hogy sikerülhet” üres lózunk, semmitmondó rosszindulat. Nincs értelme foglalkozni vele. Érezni fogod, ki az, akiben bízhatsz, mert a továbblépésedet szorgalmazza, s ki az, akinek hozzászólása egy fabatkát sem ér. (s legközelebb igyekezz, ez utóbbi nagyszájúaktól távol tartani magad!)

Ha legközelebb úgy érzed, mindent megtettél, s mégsem haladsz előre, azt hiszed nincs már remény és feladnád… csak tedd fel ezt a kérdést: tényleg nincs más választásom, nincs más megoldás? Aludj egyet a válaszra, s másnap újra tedd fel a kérdést: van-e másik út, másik módszer és más segítség, mire van szükséged a folytatáshoz? És tegyél még egy próbát! Ezzel már igazán nem veszítesz semmit!

De a végső nyertes Te leszel, mert nem adtad fel olyan könnyen! :-)


One thought on “Feladom

  1. Pingback: Ismered a korlátaidat? | Nőfejlesztő

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>