13. rész miNŐ vidék

Posted on

nőkonferencia KecskemétenÚj közösségi élmény nőkkel

Amikor elköltözik az ember egy másik faluba, városba, országba, azonnal megérzi hiányát azoknak az építő beszélgetéseknek, amiket régi barátival, kollégáival, családtagokkal már megszokott. Saját életemben eddig azt tapasztaltam, hogy az öregedés nem segít abban, hogy nyissunk új emberek és új gondolatok iránt. Tiszteletem azok felé, akik mégis így élik életüket, akik képesek újra és újra rácsodálkozni a többi ember életére, világára. Sőt még tanulni is, ellesni pár éppen passzoló életstratégiát, ötletet, jó gondolatot.
A közösségépítés már az a következő lépcsőfok, amire végképp nem számíthat senki magától. Maximum magányos farkasokként kutathatja azokat a csoportokat, amik egy-egy szerep, időtöltés, kényszerűség, hobbi köré összegyűlve már léteznek. És jó esetben befogadnak újakat is.

Az egyes emberi kapcsolatok, vagy a saját érdeklődésem, kíváncsiságom vezetett általában olyan -számomra új – csoportok felé, amelyekből magam is nyertem már inspirációt, jó kedvet. Legutóbb is egy véletlennek köszönhettem egy friss és felkavaró élményt: egy volt kolléganőm adta meg a címemet egy helyi közösségnek, amelynek szervezője női konferenciát hozott létre tavaly, s idén ismételni szándékozott. Valóban az utolsó napokban kaptam meg a meghívót, ami már önmagában izgalmas témákat vetített előre. És máris mondom, nem azért hívta fel a figyelmemet a meghívó önmagára, mert egy belterjes, női dolognak tűnt, hanem pont ellenkezőleg: építő és sikeres vállalkozónők hozták el ötleteiket és történeteiket az iparkamarába.

Vicc, hogy kamarai tagként minden egyébről, csak pont erről a szuper kezdeményezésről nem kaptam hírlevelet. Vicc, hogy az a kamara adott helyszínt ennek az ingyenes összejövetelnek, amely sosem emelte ki a nőket, sosem csinált még eddig nőket segítő rendezvényeket. Máris szkeptikusan állok a témához, mi? Hát, volt rá okom.
Eddig nem tapasztaltam a helyi, női közösségek összefogását. Sehol és semmiben. Idegenként, nem ennek a városnak a szülöttjeként, pláne nem éreztem sok segítséget, női erőt magam körül. Ezért is indítottam el annak idején a Nőfejlesztőt saját magam, egyedül.

De most végre láthattam, tapasztalhattam testközelből, milyen az, amikor egy állhatatos középkorú hölgy, férje és munkahelye segítségével hinni akar abban, hogy saját közegét megpiszkálva kitörhetünk az unalmas hétköznapokból és legalább egy napot az évben kinyithatunk az ország izgalmas családi vállalkozásai felé. Vállalkozások, lehetőségek tömkelege mutatkozott be egy délután nekünk, gyermekvállalás, gazdasági instabilitás és sokak rosszindulatú, hitetlen légköre mellett is. Hotelt építettek, divatot formáltak, újdonságokat találtak fel, autógyárban felsővezetők lettek, fotóssá, művésszé váltak azok a nők, akik mindemellett családot alapítottak, gyereket neveltek, s most eljöttek elhinteni a hitet és az igét, hogy lehet így is.

Nem vagyok bizalmatlan fajta, de ez a nap még ennél is jobban kinyitotta saját látásmódomat, kíváncsiságomat és hitemet a nők felé, a szubjektív és objektív sikerek felé. Elhittem, hogy sikerül három hónapos kisbaba mellett felépíteni egy álomhotelt a semmi közepén, a természet ölében. És elhittem, hogy a nyelvtudás az egekig repítheti azt, aki élvezi, hogy tanulhat és kommunikálhat. Bízom benne, hogy mások a nézőtéren mind érezték a művészi, kreatív újításokban rejlő felemelő örömöket, amiket én is átéltem egy projektbemutató során, miközben elhittem, hogy hétszer elvetélni, majd sokadszor lombikbébi programban hinni, végül megtermékenyülni igenis hit és küzdelem kérdése. Semmi más.

Van értelme női közösségépítésbe fogni? Számomra ez már nem kérdés. Még ha nem én is vagyok a felhajtó erő, hanem csupán részese egy ilyen napnak, akkor is minden bizodalmam azoké, akik ott voltak és jövőre is eljönnek.

Gyermekvállalás vidéken kontra városban

Én már abba a generációba tartozom, akik hatszor meggondolnak mindent, mielőtt cselekednének. Jó, nem általánosítok, én ilyen vagyok, ahogyan sokan mások is, ha tetszik, ha nem. Bizonyára nem véletlen, ha elgondolkodom azon, miért érzik sokan félig már felnőttként, hogy gyermekvállalás szempontjából roppant ideális egy vidéki, egészségesebb levegőjű környezet, mint a belváros zaja. Azért gondolkodom ezen, mert nem hiszem maradéktalanul, hogy minden megvan a vidéki közegben ehhez. Még az első percekben is nehézkesebb az élet vidéken, mint a kényelmes, zsivajos, „minden elérhető percek alatt” típusú belvárosi pezsgésben. Az orvos, a bolt, a család és a segítő barátok közelsége alap feltétele lenne minden kismamának, s a nyugodt gyermeknevelésnek. Szerintem. Ez pedig a közlekedésben, üzletek választékában gazdag, és jól kiépített infrastruktúrájú városokban adott, egy faluban, városszélen, tanyán sosem lesz meg.

gyermek, kislány, nőfejlesztő

kép forrása: pixabay.com

Nem gondolom, hogy nem lehetne mindent megoldani magányosan, civilizációtól mentes, kevésbé feltuningolt környezetben, de kérdezem, minek, ha másképp is lehetne? Ez a roppant gyorsan változó világ hozta magával a kényelmi lehetőségeket, mi pedig igenis élünk velük, hiszen ez az élet folyásának velejárója.

S bár sokan vallják, hogy jobb, ha egy kisgyerek a vidéki levegőn, egy visszafogottabb elvárású iskolában tanulva nőhet fel, sokáig maradhat gyerek, mert később bepótolhat mindent, amiről annak idején lemaradt volna. Nem tudom ez mennyiben önámítás és mennyiben igazság. Ma, amikor a teljesítmény határozza meg az egyes életek értelmét, amikor a munkavállalás alapja a soklátókörűség és sokszínűség, amikor gyermekként igenis tripla annyi információt képes felfogni és megtanulni az emberi agy, mint felnőttként, akkor nem lehet pálcát törni azok felett, akik igenis a városi élet nyújtotta lehetőségekben hisznek. Abban, hogy városon VAN lehetőség. Vidéken pedig korlátozottan és hatalmas energiákat (anyagi, idő, logisztika) beleforgatva érhető el, ja és nagyon tudatosan mindaz, ami a városon adott.

Örülök, ha látok ellenpéldákat. De bevallom, nem sokat tudnék előhozni. A falvak elnéptelenednek, mert az infrastruktúra nem adott ahhoz, hogy egy kíváncsi fiatalember anyagilag és agyilag kellő lehetőséget lásson otthon maradni. A nagyvárosok nevelnek tovább és adnak munkát a legtöbb fiatalnak. Sőt, a külföldi jó példák hívogatják már tanulni is a fiatalokat. Hogy aztán majd később visszatérnek-e a vidék nyújtotta lassúbb és visszafogottabb, sokszor azonban terhesebb és megerőltetőbb életformához, az már a felnőttek egyéni döntése és lehetősége lesz. Mégis úgy gondolom, az én mérlegem, belső döntési és saját tapasztalati életformám azt mondatja velem, egy gyermek kényelmesebb és sokszínűbb jövője a városban van. Remélem, mégis sokaknak adatik meg a másik oldalon is érvelni és saját, jó példákkal előállni. Én egyelőre szkeptikus vagyok.


2 thoughts on “13. rész miNŐ vidék

  1. Pingback: Saját "miNŐ vidék" rovat a Hungarian Provence blogon | Nőfejlesztő

  2. Pingback: Liebster Award 2015 - ismét megtalált a díj | Nőfejlesztő

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>